Újdonságok a Milliken OBEX™-nél

A megfelelő szennyfogó rendszerek kialakítása korábban is fontos szempont volt nagyforgalmú terek esetén, ám a jelenlegi helyzet még inkább megköveteli azok kiépítését.

A Milliken Carpet kiváló terméke az OBEX™ . A professzionális szennyfogórendszer megalkotása során számos kritikus tényezőt figyelembe vett a gyártó, így sikerült egy olyan zónákra bontott rendszert létrehoznia, ami tökéletes megoldás bejáratok burkolására. Ez főleg nagyforgalmú terek esetén fontos, ahol naponta több száz ember közlekedik, ezáltal megannyi külső szennyeződést és baktériumot behordva a belső terekbe.

Szennyfogó rendszer előnyei: hosszú távon költséghatékonyságot és a bekerülő baktériumok csökkenését eredményezi.
A belső terek burkolatainak védelmét szolgálja az által, hogy a szennyeződések épületbe való bekerülésének jelentős részét megakadályozza. Csökkenti a karbantartási és takarítási költségeket, hiszen lecsökken azok szükségszerűsége.

A Milliken 2020-ban az OBEX szennyfogó rendszerek termékstruktúráját átalakította és kibővítette új termékekkel. Ilyen újdonság például a zárt hurokrendszerű szennyfogó burkolat, mely a 2-es illetve a 3-as zónákban is remekül alkalmazható és az apróbb szennyeződések foglyul ejtéséért felel.

Az OBEX™ burkolati szempontból három különböző zóna alapján határozza meg az épületbe való bejutást:

  1. ZÓNA :KÜLSŐ AJTÓ ÁLTAL LEHATÁROLT ÉPÜLET ELŐTTI KÜLSŐ TÉR – DURVA TISZTÍTÁS

    Elsődleges célja a nehéz szennyeződések felfogása, mint például nedvesség, hó, só, homok, stb. A nehéz szennyeződések  nagy része megfogható, reprezentatív és hangsúlyos bejárati kialakítás.

    2. ZÓNA :
    SZÉLFOGÓ RÉSZ – AZ ÉPÜLET ZÁRT BEJÁRATA – FINOM TISZTÍTÁS 

    Kettős hatású termék, amely önmagában kombinálja a szennyeződések felfogását és az abszorpciót.

    3. ZÓNA : AZ ÉPÜLET ELSŐDLEGES TERÜLETE – UTÓTISZTÍTÁS

    Magas abszorpciós tulajdonságokkal rendelkező termék. Elsődleges célja eltávolítani a maradék nedvességet és a kisebb szennyeződéseket.

Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Elküldöm
Leiratkozásra bármikor van lehetőség
close-link

BEMUTATÓTEREM IDŐPONTFOGLALÁS
Bemutatótermünk előzetes bejelentkezéssel látogatható, visszaigazolt időpont nélkül nem tudjuk garantálni az azonnali ügyfélfogadást. 
A kényelmes termékválogatás és a kellemetlenség elkerülése érdekében egyeztess időpontot a neked dedikált értékesítővel vagy központi elérhetőségeink valamelyikén.
📞  36 1 770 0719
📩 decorfloor@decorfloor.hu 
Köszönjük megértésedet és együttműködésedet!

close-link